Normális nap volt... semmi különös... Normális iskolanap... De ezt a napot sosem felejtem el!
Ugyanúgy mint minden nap, felkeltem, mosakodtam, összerakodtam és elindultam az iskolába,
de ettől a naptól kezdve minden megváltozott...
Miután hazaértem busszal, elindultam az öcsémért Bryanért az iskolába, hisz ő még csak elsős... nem mer egyedül hazamenni.
Nem volt valami jó napom, szóval nem nagyon akartam vele beszélgetni. Úton mellette csöndesen mentem, nem szóltam hozzá.
És elvártam hogy ő se szóljon hozzám! De ő csak mondta és mondta hogy miket tanultak meg hogy mit csináltak iskolában...
nagy boldogan mintha valami szenzáció lenne és más nem csinált volna olyat. Egy ideig tűrtem és tűrtem de pár perccel később:
-Csönd már, nem látod hogy lebaszom? - Mondtam én, utána rágyújtottam egy cigire.
Nem voltam az a mintagyerek fajta. 16 éves, elsős középiskolás létemre az utcán is cigiztem, anyám nagy "örömére".
Régebben nagyobb bajok is voltak velem... pszichológus, balhék... idegrohamok...
Szóval hirtelen haragú voltam... de nagyjából ártalmatlan. Senkinek nem tudnék ártani!
Még a testvéremnek sem, akivel mindig csak veszekszem...
Lassan megláttuk a panellakást, amiben laktunk, kinyitottam az ajtót és az öcsém már futott is be a lépcsőházba, a lakásunk ajtajáig.
amikor benyitottam, senki nem volt otthon, tudtam hogy a szüleim dolgoznak de azét a tesóm megkérdezte hogy hol vannak.
Figyelmen kívül hagytam és bementem a szobámba, elrakodni másnapra.
Tesóm a nyakamon ült hogy mit csináljon... elküldtem tanulni... én pedig... szokásomhoz híven, beültem a gép elé játszani...
fel a fülhallgatót és kizárni a világot! Csak a gépnek élni.
1 óra telhetett el amikor hallottam a háttérből Bryan kiabálását... először nem törődtem vele, de a tizedik kiabálásnál felfigyeltem:
-Ben! Unatkozom! - mondta Bryan.
-Hát én avval mit csináljak? Anyáék csak este érnek haza! Foglald le magad! Egem nem érdekel mit csinálsz... amit akarsz- mondtam neki
erre ő szomorúan kisétált a szobából...
Játszottam tovább, nem törődve semmivel amíg a tesóm bámult kifelé az ablakon. Bár furcsállottam picit, nem törődve vele játszottam tovább
fél órával később mikor kimentem az ebédlőbe, ugyanúgy állt ugyanott... bámult az ablakon kifelé.
Evvel sem törődtem... csak játszottam és nem figyeltem a magas szmokingos emberre sem aki felfigyel rá lentről...
Amikor megint beszélt hozzám, nem törődtem vele... mint aki nem hallja hogy ő ki akar menni... biztos a barátaival a panelház elé...
kit érdekel... menjen csak!
...
Miközben játszottam... eltelik 1... 2... 3 óra... de a tesóm még sehol sincs... pedig már kezdett sötétedni... beletartott egy időbe mire feltűnt!
Kiáltottam a nevét... semmi válasz... kinéztem az ablakon... ház előtt senki... lefutottam... -francba... ez hová tűnhetett???-
Átfutottam a Barátjához a mellettünk lévő panelba... ők nem látták... szomszédhoz... ők sem... bepánikoltam... eszemet vesztettem...
csak fogtam a fejem és néztem körbe... amikor megláttam valamit... a sapkáját...
Az erdő... persze... Biztos odament!
Futottam... ahogy bírtam... be mélyen a sűrű erdőbe.
Csak futottam és futottam... feltűnt hogy valamiért gyorsan sötétedik... futottam... kiabáltam Bryan nevét... de nem kaptam választ
már majdnem korom sötét volt és alig láttam a ködben... amikor egy kisebb nyögést hallottam...
Futottam a hang irányába... ami átment nyögésből gyereksírásba...
De amikor odaértem... Késő volt... Túl késő...
Térdre rogytam amikor megláttam az öcsém, Bryan tetemét felboncolva- széttépve egy fa tövében...
Mindent elterített a vér... én lesokkoltam és bámultam előre... a feje itt, keze ott, lábai szintén szanaszét... belső szervekről ne is beszéljünk...
Egyetlen jel... amit az elkövető hagyott... a fán lévő X körben rajzolva...
2. Rész: Üres vádak
Anyám rettenetes sokkot kapott, amikor megtudta mi történt... Nem kapta el őt sem sírás... Se semmi...Csak leült és némán bámult
az erdő felé... ahol a kisfia szétroncsolt teteme lehet, amit jobb ha nem lát.
A villogó szirénák az erdő mellett olyan nyomasztó hangulatot adtak, hogy leskelődőknek sem adott kedvet közelebb merészkedni...
Inkább az ablakokból, vagy tisztes távolból figyelték, ahogy a rendőrök az erdőből ki-be járkálnak, helyszínelnek.
Engem egy mentős vizsgált, szenvedtem e valamilyen kárt, de egy erős sokkon kívül semmit nem találtak rajtam.
Amint a mentőből kiszálltam, egy rendőr fogta meg a vállamat és odakísért az autójához...
-Jason Felügyelő vagyok fiam... nagyon sajnálom ami a testvéreddel történt...-kezdte el a rendőr de közbevágtam.
-Nem kell a mellébeszélés, mondja amit akar... felügyelő- mondtam neki flegmán és vettem elő a cigarettát, hogy rágyújtsak.
Bármennyire is fájt és lesokkolt ami a testvéremmel történt, erősnek akartam mutatni magam és elég felnőttesnek... a Felügyelő megszólalt
-Hm... értem én. Bár a cigarettához még fiatal vagy, bármennyire is nagynak akarod mutatni magad!
-Nézze...-kezdtem- A testvéremről akart kérdezni és a történtekről gondolom, de ha maga szerint jobb ha sokkos állapotban meg sem birok
szólalni mint az anyám, mint hogy rágyújtsak és lenyugtassam magam. Feldolgozni ezt, így sem lesz könnyű, bárhogyan is viselkedem.
A felügyelő összeráncolta homlokát, majd arckifejezéséből ki lehetett venni, hogy inkább hagyja a francba a veszekedést.
-Szóval, mondd el, hogy történt! - váltott témát Jason.
Elmeséltem neki ami történt... hogy játszottam a számiítógépemen, és nem figyeltem rá, hogy a testvérem kisétál a lakásból.
-Nem tudod, miért indulhatott ki? - Kérdezte Jason Felügyelő
-Először azt hittem a barátaihoz megy ki a lakóház elé, de a barátait nem láttam kint. -válaszoltam erre.
-Hmm... értem. Nem vettél észre esetleg valami furcsát? vagy nem mondott esetleg valamit?
-Nem... Habár...- Jutott eszembe.
-Habár? - kérdezte Jason
-Mielőtt kiment, Bryan az ablakon bámult ki. És... mintha valaki őt nézte volna.
-Tudnál róla leírást adni?
-Egy magas, szmokingos férfi lehetett... és csak felfelé bámult... nem tudom hogy Bryanre-e bámult, de elég ijesztő volt.
-Szmokingos férfi? Arcát nem láttad?
-Nem, de viszont elég fehér volt...
Jason felügyelő gondolkozni kezdett. Arckifejezése csodálkozást tükrözött, mintha most olyat mondtam volna h létezik a mikulás.
-Folytatnád a történetet? - kérdezte
Elmeséltem neki hogy találtam rá... és a furcsa előzményekre, a sötétedésre...
Jason ráncolta homlokát és csak ennyit mondott: "Rendben van fiam, elég lesz" és el is ment.
Egy járőr lépett oda hozzánk aki haza akart kisérni minket és őrizetet biztositott nekünk éjszakára.
Aznap éjjel semmit nem aludtam... 11 körül éjjel anyámat hallottam siirni a szomszéd szobából...
...
Apám mikor megtudta hogy mi történt... rögtön nekem állított hogy hogy lehettem ilyen figyelmetlen, miattam halt meg a fia...
Mintha... én nem is lennék az... bár igaz, csak a nevelt fia voltam.
Egy hétig csendben teltek a mindennapjaink. Senki nem szólt senkihez... anyám apám is csak bőgött minden 3 órában legalább 1 szer,
trauma volt ez nekik.
Én meg... hazajöttem, fel a fülhallgatót és max hangerőn zenét hallgattam.
A történtek után 1 héttel rá, egy rendőrautó állt meg előttünk... Mikor ajtót nyitottak,engem kerestek... az autóhoz kísértek,
majd beültettek és elvittek.
A rendőrségre érve, bilincset raktak rám és bekísértek a vallató terembe.
Én csodálkozva ültem és nézegettem körbe...
Fél óra várakozás után bejött a terembe maga Jason Felügyelő. A maga mogorva kifejezéstelen arcával nézett rám.
-ugye tudod miért vagy itt? - Kérdezte.
-Nem tudom felügyelő...-mondtam ijedt arccal és csak bámultam rá.
-Lebuktál fiam- mondta, miközben kiterített az asztalra pár fényképet.
-Hogyhogy lebuktam? mi miatt kellene lebuknom?
-A Testvéred, Bryan holt testén nem találtunk állat támadás jeleit, sem a helyszínen... és más ember lábnyomait sem. Csak a tiédet!
Közben rámutatott egy-egy fényképre amire alig bírtam ránézni.
-De nem én voltam! Biztosúr ezt maga sem hiheti!!! ártatlan vagyok! - mondtam neki könyörgő hangon.
-Igen? a helyiek szerint nemvolt jó kapcsolatod az öcséddel! Ne húzd az időt tovább Ben! valld be! Tudjuk hogy te voltál!
4 óra Vallatás.. nekem napoknak tűntek az órák... utána bent tartottak... összesen 3 napig voltam bent. Miután a gyilkos fegyvert
azóta sem találták meg, és visszafelé tartó lábnyomokat sem, kiengedtek.
ez a 3 nap is sokkoló volt... nem tudom mi lehet azokkal akik hetekig bent vannak.
3. Rész: Következő
Miután a rendőrautó hazahozott, a szüleim kint vártak a ház előtt. Miután kiszálltam az autóból, odaléptemanyámhoz, aki szomorú
arccal bámult csak rám. Láttam kisírt szemeit, amiből gondoltam hogy mióta elmentem, azóta csak sirt. Ránéztem és megszólaltam:
-Anya! Ugye te hiszel nekem?
Anyám jobban kezdett könnyezni, majd átölelt.
-Persze kicsim! Persze hogy hiszek! - Mondta.
Közben a háttérben, apám megfordult és felment a lakásba.
Napjaink ezután csendesen teltek... apám abszolút nem szólt hozzám... anyám is csak 1-2 szót. én pedg zenébe folytottam bánatom és
mérgem... mást nem tehettem.
...
1 héttel később... Bryant temettük. Az a szomorúság ami ott volt, szívbemarkoló volt... de én nem kértem belőle.
Fülhallgató be... világ ki. Felejtés... bánat törlése indul! Soha többé nem fogok sírni.
Miután Bryan koporsójára hányták a földet én megálltam felette, egy ideig bámultam egyedül, majd megfordultam...
és elindultam az autó felé...
Miután anyámmal felballagtunk a lakásunkba, apám már a konyhában állt és bámult rám. Én is csak bámultam őt... nem tudtam
megszólalni.
Ő megtette helyettem:
-Ben ülj le! - mondta apám.
Szó nélkül engedelmeskedtem... arcán kezdtek a düh jelei kirajzolódni, de közben hullottak a könnyei.
-Mit vétett ellened a testvéred? - kérdezte - mert ne mondd azt hogy nem te voltál!
Én csak csodálkoztam hogy most hirtelen miért gyanusítgat.
-Nem én voltam! Mi okom lett volna?
-Okod nem volt rá épp ez az! Mondd meg! egy 8 éves kisgyerek mi olyat ártott neked ami végett meg kellett gyilkolnod? A rendőröket
átejtheted, de engem nem fogsz! Minden ellened szól! Senki nem járt előtted az erdőben! Mondd el! Miért tetted? - Ordibált
teli torokból, én pedig könnyezni kezdtem.
-Miért nem hiszed el hogy nem tettem volna ilyet? - kérdeztem sírva.
-Mert tudom hogy mennyire nem szeretted! Nem is volt édes testvéred! Ki más ölhette meg ha nem te????
-Nem tudom!!! - ordítottam - De nem tettem volna soha ezt meg!
-NE hazudj Ben!!! - Ordított tovább könnyezve - Te voltál!
Anyám próbálta leállítani apám de az félrelökte. Ebben a pillanatban akkora düh ment át rajtam mint még soha.
-Miért Ben miért? - Ordította apám sírva utánam, miközben a szobám felé futottam, becsaptam az ajtót, beraktam a fülhallgatóimat
és ledőltem az ágyra. 10 perc alatt álomba sírtam magam... De előtte... mintha az ablakban láttam volna... a szmokingot!
...
Álmodtam...
Az erdőben sétáltam...
köd mindenhol...
egyszer csak egy helyen feloszlik a köd...
A fán megint az a jel...
Kör... benne X-szel...
fa alatt minden tiszta vér...
Apám...
4. Rész: Jelek
Felugrottam álmomból... izzadtam... lihegtem...
-anya hol van apa? - kiabáltam
-Nem tudom! Mi történt? - kérdezte félkómásan anya
-Álmomban apa ugyanúgy végezte ahogy Bryan!
Anyám félkómás arca átváltott ijedt arccá.
Kihívtuk a rendőrséget. Mikor megérkeztek, ablakból megláttam Jason felügyelő arcát. Ideges volt. Tudtam hogy a gyanú egyből rám
lesz terelve. Ahogy bejöttek kérdezték hogy mi van... anyám elmondta hogy volt nekem ilyen álmom. Jason felügyelő rögtön rám
nézett. Szemeiben láttam, hogy rám gyanakszik. Mondjuk tényleg hihetetlen hogy valaki csak simán megálmodja az apja halálát.
De azért a rendőrök elindulnak az erdőbe. 1 óra keresés után megtalálják apám testét egy fa tövében, amellett a fa mellett ahol
a testvéremet megölték, széttépve, fán a szimbólummal, ami ugyanaz volt. Jason első kérdése anyámhoz utána az volt hogy biztos
hogy otthon e voltam egész éjszaka. Anyám persze igazolt. Össze volt törve a szíve megint,amií én persze ott hallgattam a zenét
és nem érdekelt semmi. Vártam ezután hogy megint bevigyenek vallatni... de szerencsére nem vittek be.
A sokk hatása 2 nappal később előjött belőlem. Úgy sírtam még addig soha! Érzések kavarogtak bennem, és reméltem hogy megtalálják
azt a szemétládát aki a családomat csonkítja.
Csak vártam és vártam rá... már hónapok teltek el hogy mindkettőjüket elveszítettük, de a rendőrök mintha csesztek volna rá,
anyám pedig reménykedett... nem is keveset.
...
-Basszus Ben figyelsz egyáltalán?
-Jaj! Persze! - Csak elbambultam válaszoltam Patrick-nek akivel épp egy kocsmában ültünk másik 2 barátommal Daviddel és Adam-el
-Tényleg? akkor mit kérdett David? - Kérdezte Patrick.
-Sajnálom, de nem tudom - Válaszoltam.
-Baszki ember! Nyár van, lazulj már... mióta ki jössz csak bambulsz és Depizel. Nyár van öcsém! Ki kell használni...
Adam meglökte Patrick-et
-Hé - rázta meg a fejét - NE!
-Jólvan na! Sajnálom. Adam félrejönnél egy kicsit?
-Persze- mondta Adam és félrevonultak
Közben David odajött hozzám közelebb és megkérdezte:
-Még mindig nincs meg az elkövető?
-Nincs - Mondtam- és ezen agyalok már egy ideje. Nem tudom hogy most szarnak rá, vagy komolyan nincsenek nyomon.
-De hisz mondtad nekik azt a szmokingos csávót aki láttál többször is nem? - kérdezte Adam aki épp visszajött Patrick-el.
-De igen... De figyelj, én sem tudhatom káprázott-e a szemem - mondtam - másik meg, mintha azt a rendőrök meg sem hallották volna.
De az a jel... nem lehet valami sorozatgyilkosé esetleg?
-Haver, biztos jó neked erről beszélni? - Kérdezte Patrick
-Nyugi tesó jól vagyok - Mondtam mosolyogva Patrick-re nézve.
A barátaim aggódó képpel néztek rám, majd hirtelen mind kerülni kezdte velem a szemkontaktust. Én erre nemigazán figyeltem.
Lerajzoltam egy papírra a jelet amit a fákon hagyott az elkövető
-Nem ismerős ez valamelyikőtöknek valahonnan? - kérdeztem.
-Nemigazán - mondták.
-Mind 2 fán egy ilyen jelet hagyott... ha sorozatgyilkos... miért csak őket gyilkolta meg? Ha sorozatgyilkos lenne, nem csak ők lennének az egyetlenek. - mondtam.
-De lenne itt még valami - mondta Adam.
-Na és mi? - kérdeztem.
-Apád miért mehetett be az erdőbe éjjel?
Itt hatalmas csönd uralkodott el felettünk. Nagyon jó kérdés volt. Rögtön tudtam rá a választ, de ezt már ki hinné el?
A válasz szerintem hogy odacsalták. Ahogy a testvéremet is.
Rágyújtottam egy cigire... körbeadtam, majd erről a témáról megpróbáltam leszakadni... beszálltam a beszélgetésbe.
...
Otthon anyám totális sokkban volt ég mindig. Hiába próbáltam felvidítani nem ment. Ablakokat egy ideje kerültem, a mellettünk
lévő erdőt rengeteg ablakból látni, még az én szobám ablakából is!
Odaültem géphez. Azon gondolkodtam mit játszak... de... eszembe jutott az amit beszéltünk...
-Ben jól vagy? -anyám a szobám ajtaja előtt állt...
-Persze minden oké -mondtam
-Csak mert tudom milyen vagy... el tudom rólad képzelni hogy elkezdesz valamiféle nyomozásba és csak... - anyám itt nagy
levegőt vett - csak... nem akarom hogy téged is elveszítselek.
Rámosolyogtam anyámra, majd megöleltem.
-Ígérd meg Ben, Igérd meg hogy nem fogsz utána nyomozni! - kérte.
Egy kicsit haboztam de utána kimondtam...
-Megígérem
...kimondam egy nagy hazugságot.
Amint kiment a szobából felmentem netre... Google... és beírtam a keresőbe, mivel más nem jutott eszembe: Kör és X
Kidobált a Google ilyen ötödölő játékokat online.
Következő: Szmokingos férfi, gyilkos
Max Payne-től kezdve a démonvadászig mindent kirakott, de nem ezeket kerestem
Követező próbálkozás... megpróbáltam kombinálni: Szmokingos férfi, gyilkos, Kör és X
A harmadik találat... szövegben megtalálta a 3 szavat: Többen egy SZMOKINGOS FÉRFIT láttak a képen, ami a GYILKOSság
helyszínén készült az áldozatról... ...jele Körben egy X.
Amint megláttam... rákattintottam és megláttam azt a képet... rögtön felismertem... Egy kép egy mosolygó férfiról,
háttérben egy szmokingos, magas, vékony szmokingos alak figyelte a fák mögül... az arca teljesen fehér volt. nem is volt
arca. és csak bámulta őt.
A cikk szerint a férfi nyomtalanul eltűnt miután a kép készült róla... majd 2 nappal később a szétcafatolt testét találták meg a közeli erdőben... rajta egy papírral... Kör és benne X.
Következő cikk szerint egy iskolai kiránduláson készült fotó után amin rajta volt ez a szmokingos alak, egy egész
osztály eltűnt nyomtalanul...
Majd egy kisfiú története aki többször is látta és rajzokat csinált róla... majd befutott az erdőbe és az apja talált rá
cafatokban...
5. Rész: Ne gondolj rá!
Amikor Láttam amit láttam, nem tudtam hirtelen mit csináljak... Lefagyva ültem a gép előtt és meg sem tudtam mozdulni...De inkább olvastam tovább...
"További infók "Slender"-ről: Csak azoknak jelent meg akik már hallottak róla valahonnan... a lényeg hogy semmiképpen
ne gondolj rá! Verd ki a fejedből hogy keresni fogod! NE készülj semmilyen találkozásra vele! Felejtsd el teljesen!"
Hah... persze ezt mondani könnyű... egy ilyen jelenséget mintha ilyen könnyű lenne elfelejteni! Pláne ha ott van egy rendőrségi
akta is róla.
...
-Mi van ha ő a Gyilkos? - Kérdeztem másnap a buszmegállóban Patrickéktól! - Bár az valószínűbb hogy megőrültem, de mi van ha a
rendőrség is tud a dologról, de nem tesznek semmit, mert nem tudnak, és inkább eltusolják az egészet, hogy ne keltsenek pánikot?
-Az biztos hogy valószínűbb hogy megőrültél! - Nevetett Adam - Szerinted valószínű hogy egy kitalált netes legenda komolyan gyilkolásszon?
-Minden legenda ki indul valamiből - Mondta Patrick - És ez a legenda már legalább emlékezet óta létezik... már hallottam róla
eleget. Nem csak fotókon látták! Állítólag Erdő és víz közelében szokták látni, nagyon sűrű erdőkben!
-Tudjátok ugye hogy egy netes legendáról beszélünk? - szólalt meg David.
-De az egyik ismerősöm igenis látta! - mondta patrick.
-Ne ordibáljatok már! - vágtam közbe - Én már mintha láttam volna pont Bryan halála előtt... azt hiszem őt bámulta órákon keresztül
mozdulatlanul!
-Bármi is az igazság! Mit tehetnél? - kérdezte Adam. - Odamennél a zsarukhoz és a képükbe ordítanád hogy igenis vallják be hogy
Slender a gyilkos?
-Már miért ne - Mondtam - ha ez a helyzet? Tudnia kell mindenkinek!
-Ben te teljesen megőrültél - fogta a fejét David.
-Miért mi mást tehetnék? Menjek oda... és... nyomozzam ki egyedül hogy mi van? - kérdeztem elcsukló hangon.
-És ha kinyomozod... utána? mit tudsz vele csinálni? - Kérdezte Patrick
-Nem tudom... de igazából nem is érdekel... - mondtam. - mindegy. A lényeg hogy én tudni akarom mi történt és történik, még ha a
zsaruk nem is hiszik el, vagy nem akarják lenyomozni!
...
Pár óra dumálgatás után elindultam hazafelé... Este volt. És mivel végig Slenderről dumáltunk megfeledkeztem egy fontos szabályról
Vele kapcsolatban: Ne gondolj rá!
Mivel a téma az volt... Csak az járt a fejemben, hogy tényleg igaz e amit olvastam...
félúton jártam amikor az egyik utcalámpa pislákolni kezdett felettem... megálltam... körbenéztem. A lámpa ismét rendesen
világított.
Furcsállottam az egészet de mentem tovább... egyszer csak suttogást hallottam, mintha valaki olyan hangon suttogna, mint ahogy
a szél fúj.
Rohadtul hideg volt a hang, de nem fordítottam neki figyelmet, előkaptam a cigisdobozom, elővettem egy szálat, elővettem az
öngyújtóm, és éppen ekkor mintha a hang azt suttogta volna: "Mögötted" Én meglettem volna győződve róla hogy az utcában csak
én vagyok egyedül a sötétségben, de mintha sustorgást hallottam volna mögöttem... Reflex szerűen fordultam hátra, ahol senki nem
volt. Lehajoltam hogy megtudjam gyújtani a cigit és miután meg gyújtottam, felnéztem.
Az utca másik végében... kb 2 és fél méter Magas... szmokingos alak figyelt engem. Az ijedtségtől kiesett a cigi a számból és
csak bámultam előre... nem mozdultam.
Ő sem mozdult... bámult előre... rám... hátából csápok álltak ki és mozogtak.
Furcsa érzésem támadt... Egy részem valamiért azt akarta hogy menjek oda hozzá... a másik részem pedig kiabált: "Mire vársz?
FUSS te idióta!!!"
Ezért csak álltam...
Látványa olyan szinten megbabonázott, hogy nem tudtam merre hogyan, csak álltam, de nem éreztem félelmet.
Egyszer csak... az alak megmozdult... rámutatott a már félig elégett cigimre.
Lehajoltam érte, felvettem.
Mire visszanéztem, az alak eltűnt... és nyoma sem volt.
6. Rész: Titok
Másnap az ágyban keltem és mivel nem emlékeztem rá hogy ágyba bújtam volna... Belegondoltam hogy csak álmodtam-e.Amikor felfedezte hogy ruhástul alszom, gyorsan bekotortam a zsebembe... megvolt az öngyújtó is meg a cigi is... amiben a tegnapi
után 12 szálnak kellett lennie... gyorsan megnéztem, annyi volt...
A 13.-ikat ejtettem le és szivtam el utána, de bármennyire is figyelmen kivül hagyott a 13 -as szám, nem értettem ,hogy hogyan
nem emlékszek hogy utána mi történt.
A Barátok elől titkolni akartam, mert rájöttem hogy ez igy nem mehet tovább. Ha csak próbálok úgy élni, mintha mi sem történt
volna... az szinte lehetetlen...
Ilyet csak úgy elfelejteni nem lehet... pláne ha ez a rohadék is követ.
A szobámban gondolkodva, sarokba húzódva mint valami idegbeteg, töltöttem el az egész napot evés és ivás nélkül... nemtörődtem
az anyám kopogásával az ajtón, vagy a haverjaim hivogatásával a telefonon, vagy csöngetésükkel az ajtón... csak gondolkodtam...
Mélyen... Igy ne zavarjon senki!
Éjjel sem aludtam... sokk hatása alatt bámultam a falat és gondolkodtam...
Anyám mintha megérezte volna... kinyitotta az ajtót... nem lepődött meg azon amit látott... hogy hogyan nézek ki...
Csak leült mellém, sóhajtott egyet... Majd átölelt...
Ilyen mozdulatra vágytam napok óta... ez kellett ahhoz hogy végre megnyugodjak...
Kicsordult könnyeimmel nem törődve bámultam tovább előre, bármennyire is élveztem az ölelést.
Nem törődve anyámmal, elővettem a zsebemből a cigisdobozt és bent gyújtottam rá... miközben ő ölelt... én cigiztem...
Anyám nem törődött vele, csak jobban szorítva ölelt... és sírva fakadt...
...
1 nap így telt el... a következő napon már tudtam hogy mit fogok lépni... leszarok mindent és mindenkit... még magamat is.
A Barátaim kérdezgették hogy mi volt velem tegnap... de nem nagyon akartam nekik válaszolni... nem akartam megijeszteni senkit
sem. Ugyanis volt valami, ami lehet hogy keresztbe tett a számításaimnak.
Volt egy kisebb családi titkunk... nem tudtak róla sokan, de én azok között vagyok akik épp beleestek a katasztrófába.
Kb 9 évvel ezelőtt, a nagyapám, beszél valamiféle lényekről, amik az erdőben élnek, és csak akkor jönnek elő, amikor vérszomjukat
akarják kielégíteni.
Anyámék hülyének nézték, titkolták mindenki elől, de egyik nap... amikor elmentem a szobája előtt, észrevett és azt mondta:
-Benjamin! -Mosolygott - Gyere be nagyapádhoz!
Én szép lassan besétáltam hozzá. Nagyapa a dérdére ültetett és elővett egy albumot ami tele volt ijesztő rajzokkal.
-Benjamin, látod ezeket? - mutatott rá a saját rajzaira, amik kitalált teremtményeket ábrázoltak. -Ezeket egyszer mind megmutatom
a világnak, és neked is! -még mindig mosolygott rám, én pedig értetlenül rá.
Ekkor belépett anyám... Meglátta hogy beszélgetünk.
-Ben! Gyere ki egy kicsit! - Mondta. Én erre kiballagtam. - Nem tömte a fejed hülyeségekkel? - kérdezte csendben.
Egy egy kicsit haboztam, majd rávágtam: Nem anya! - mosolyogtam.
Anyám megsimogatott és elment.
Én utána akartam volna menni, amikor az öregapám szólitott megint: -Benjamin!
Megálltam, hátrafordultam és nagyapa ismét megszólalt:
-Ha találkoznál ezekkel az állatokkal... - itt szünetet tartott - Kerüld az arc nélkülit!
Én ezt akkor nem értettem... De most tisztává vált a kép.
Nagyapa másnap akkor eltűnt. 1 hónappal később került elő egy kis fa bódéban itt az erdőben.
Elmegyógyintézetbe szállitották. Ahol pár nappal később "öngyilkos lett" bár nemtudom hogy honnan szerzett kést amivel kibelezte
magát... Ma már ezt sem értettem! Biztos hogy ő sem lett öngyilkos!!!!
Egyszer csak felálltam szó nélkül... a barátaim bámultak rám. Én csak ennyit mondtam mereven: Egy ideig ne keressetek... és
elindultam hazafelé.
Tudtam mit kell tennem... tudtam hogy semmi más nem lehetséges kiút az egészből, mint hogy nyomozok tovább és vagy kijutok...
Vagy belehalok.
Otthon fogtam egy hátizsákot és bepakoltam mindent ami kellhet...
Zseblámpa, 2 kés, kötél, öngyújtó, ennivaló... és egyetlen egy csomag cigi.
Még otthon végiggondoltam az egészet... járkáltam egy órán át és gondolkodtam... majd egy levelet hagytam anyámnak:
Egy ideig ne keress! Hamarosan jövök :) Szeretlek - Ben
Elindultam kifelé... le a lépcsőházban... közben rágyújtottam
Kinyitottam az ajtót cigivel a számban... a haverok épp ott álltak, David, Patrick és Adam.
Meglátták a hátizsákomat.
-Ben te meg hova igyekszel? -kérdezte Patrick.
-Semmi közötök hozzá - Válaszoltam - Már bocs de jobb lenne ha most tényleg nem jönnétek velem.
-Nem nem és nem - Mondta Adam - Nem fogsz bemenni oda...
-Legalább is egyedül nem - Mondta Patrick erre a másik 2 haverom egyszerre ordiították: MII????
-Patrick ne..
-Idefigyelj Ben - Kezdte Patrick - Lehet hogy a te dolgod, de ha egy hülyeséget csinálsz abban mind benne vagyunk... A barátaid!
A szívem összeszorult ahogy ezt hallottam, és belegondoltam hogy ezek a barátok, tényleg mindig ott vannak ha kellenek.
Minden balhét együtt vittünk el ha kellett, soha nem nyomtuk fel a másikat.
-Idefigyelj Patrick - Mondtam - Ha a dolog veszélyessé válna... kérlek fuss el! NE ments engem!!!
-Úgysem tartom be - Mosolygott rám - De rendben van! Tik jöttök? - Kérdezte Adamtől és Davidtől.
Adam csak bámult és remegett. Épp vissza akartam őket tartani ,amikor előre lépett és azt monda: Igen, Veletek megyek.
-És te David? - kérdezte Patrick.
David csak üveges szemekkel bámult előre... Felnézett... és azt mondta: Nem megy ez nekem Ben! És elfutott.
Patrick rám nézett. Bólintott és elindultunk a sűrű nagy erdő felé...
7. Rész: Erdő, erdő...
Csak gyalogoltunk a fák között, szó nélkül, csendben. Amikor észrevettük hogy nagyon gyorsan kezd sötétedni.
Megálltunk és csak bámultunk körbe, amikor az egyik bozótban mozgolódást hallottunk. Mindegyikőnkben a vér megfagyott és csak
tartottuk a zseblámpát a hang irányába. Egyszer csak előbújt David
-A Francba is - mondta - spanoknak segíteni kell -mosolygott.
Mi épp kezdtünk volna örülni amikor hirtelen köd szállt le. Alig láttuk egymást.
Akinél volt zseblámpa, kapcsolt is és páztászta ijedten a ködöt. Amikor David zseblámpája egy résznél elkezdett pislákolni.
Zsebünkben a telefon súgott és vibrált. David elhúzta a zseblámpát, visszahúzta, elhúzta, visszahúzta... csak egy helyen
villogott...
Nagyon megijedtünk. A villogás egy idő után abbamaradt... és egy hangot hallottam megint avval a súgó hangal: "mögötted"
Magam mögé világítottam zseblámpával és ott kezdett el villogni. Nem láttuk mi van ott, de hallottuk hogy lépked.
Ekkor felordítottam: FUTÁS!!!!!!!
Mindegyikünk futott előre. Próbáltunk egy helyen maradni... kerülgettük a fákat... amikor egy bódé körvonalai rajzolódtak ki...
Ide!!!!- Ordítottam
Befutottunk mind és szinte rögtön beájultunk a sokktól.
Pár perccel később tértem magamhoz... mindegyikük az ajtó felé nézett és remegett... énsem voltam jobb állapotban ,de azért
visszafogtam magam.
Hallottam amikor a telefonok abbahagyják a remegést és végre nyugodtság lesz... de akkor eszembejutott... hova is jöttünk?
Lassan felálltam és körbenéztem a barátaimon.
David még mindig remegett és csak ismételgette hogy : Francba, francba ,francba, francba...
Többiek kezdtek felkelni és végül felsegítettük David-et is.
Hirtelen sírást hallottunk, lány sírást. Zseblámpáinkat a hang felé néztünk és ott csak egy csapóajtó volt.
-Na... -kezdte Adam- ki meri kinyitni.
Mindegyikőnk csak bámult egy másikra, amikor Patrick felállt és felnyitotta a csapóajtót. Mindegyikünk csak bámult rá, amikor
zseblámpájával bevilágított és utána ránk nézett
-Gyerekek ezt látnotok kell - mondta.
Benéztem utána és egy lányt láttam aki összekuporodva sírt az alsó terem végében.
Bemásztam a lyukba és mentem hozzá egyre közelebb
-Hahó... -mondtam közbe- Mit keresel itt?... Hogy kerültél ide?... mi a gond?
A lány abbahagyta a sírást és felkiáltott: "hagyj békén... kérlek ne ölj meg!"
-Nem akarunk bántani - mondtam
Ekkor a lány felnézett, és rájöttem hogy falubeli.
-Stacy?
-Ben? Igazi vagy? - kérdezte, közben felállt és megölelt.
- Persze... de... hogy kerültél ide?
Stacy megtörölte a szemeit és elkezdte
-Összecsesztem a szüleimmel... annyira hogy rohantam amennyire tudtam, be az erdőbe. miután hamar besötétedett és leszállt a köd,
lépteket hallottam magam mögött, valaki követett. Ha gyorsabban mentem ő is gyorsabban jött utánam. Teljesen bepánikoltam.
És befutottam ebbe a bódéba... Ő bég dörömbölt az ajtón igy lejöttem ide a pincébe vagy mi ez.
-Ben - Mondta Adam - Ezt látnod kell!
A haverjaim közben zseblámpájukkal a "pincét" pásztázta. A falak tele voltak A Szmokingos arctalan férfi képeivel... a jelével
(X körben) és cikkekkel róla. Illetve különös rajzok is, amik általában őt ábrázolták, vagy feliratok: "Segítség!!!!"
"Nincs Arca, Nincs Szeme!!!!!" "Mögötted!!" "Csak figyel és figyel" "ne gondolj rá" "Nem tudsz elfutni".
A Fal televolt ilyenekkel. a terem másik végében pedig egy asztal rajta egy kis könyvel.
Amikor belenéztem, rájöttem hogy ez a nagyapám albuma, ahova a rajzait tette. Felismertem a fura rajzokat egyből.
ÉS arra következtettem, hogy ebben a bódéban találtak nagyapámra...
Rossz érzés volt belegondolni, de a barátaim érdekét nézve rájöttem, hogy jobb ha itt töltjük az éjszakát és reggel visszamegyünk
a faluba.
A többiek egyetértettek és hamarosan mindenki aludt ( 11:35 pm )
8. Rész: Nincs kiút
Kinyitottam az ajtót és szörnyű látvány fogadott:
A Barátaim cafatokra téve, felakasztva, karóba húzva... és minden tiszta vér.
Térdre rogytam, és fájdalmat éreztem a mellkasomban... Széthúztam a kabátom... és a mellkasomba bele volt vésve a kör X szel...
-Hé Ben jól vagy? - kérdezte valaki fölémhajolva, a sötétben nem tudtam ki,aztán megláttam hogy Stacy az. - Ordítottál álmodban.
-Persze... csak... rémálom - mondtam. - hány óra van?
-nem fogod elhinni... - mondta Adam és rámutatott az órájára ami 8:23am -at mutatott.
-És? - kérdeztem.
-Nézz ki... - Mondta Patrick és kinyitotta az ajtót.
Fura látvány fogadott... mintha éjjel lenne, ugyanolyan, sűrű köddel.
-Ez meg mi a franc? - néztem nagyot.
-Egész éjszaka nem aludtam... - mondta Stacy - és nem nappalodott egy kicsit sem... nem jött fel a nap.
-Milyen hülyeség ez??? - Kérdeztem egyre idegesebben
Kimentem és néztem körbe... mindenhol csak a fákat láttam... amik akkorák sem voltak, hogy ne jutna át a napfény...
zseblámpával körbenéztem... látni lehetett a tetejüket...
-Ez egy baromság... - mondtam és megnéztem a telefonom óráját, ami szintén ugyan annyit mutatott - Ez egy rohadt nagy baromság!
-Térerő sincs - Mondta David - Még csak a Gps műholdakat sem tudom bekapcsolni. Rohadtul ment lehetünk az erdőben...
-De legalább tudjuk merről jöttünk - nézett ki Patrick az ajtón zseblámpával és pásztázta az erdőt.
-Aham... - Mondta Adam - mégis honnan?
-Hát egyenesen befutottunk a bódéba, szóval az ajtóval egy irányba- mondta magabiztosan Patrick.
-Mert nem kanyarogtunk miközben menekültünk ugye?? - Kérdezte egyre dühösebben Adam.
Amit tovább vitatkoztak azt én nem hallottam, mert csak gondolkoztam, hogy most mi legyen... sötétben kockázatos elindulni.
Ránéztem Stacyre, akivel tegnap beszéltem életemben először amikor megláttam a pincében elbújva... Odamentem hozzá és
megkérdeztem:
-Te mióta bújtál tegnap a pincében amikor rád találtunk?
-Ömm... legalább másfél órája - Válaszolt Stacy - eléggé megrémültem, bármi is követett. Eszemet vesztve futottam ide.
-Pontosan miért futottál ide az erdőbe? - kérdeztem
-Ahh... -mosolygott direkt - Hülyeség végett... apámmal összevesztem kicsit. Én felcsesződtem... megmondtam hogy többet nem
láttok és eljöttem... de erre nem számitottam, ami történni fog.
-Őszintén... - kezdtem - nemtudom mi lesz velünk... de megigérem hogy megvédelek. Legalább téged -Flörtöltem még ilyenkor is a
falubeli lánynak, akinek eddig csak köszönni szoktam, de most vettem észre igazán, mennyre gyönyörű.
-Köszönöm - Mosolygott mostmár őszintén, szemei csillogtak a könnyektől
-BEN! - Kiáltott David - Elkéne innét haladni nem? Minél hamarabb el kellene hagynunk az erdőt.
-Pillanat, csak körbenézek... - mondtam és elindultam használható tárgyakat keresni a pincébe
Volt ott néhány fiók. Az egyikből kiszedtem egy köteg madzagot és egy kést. A következőben találtam egy másikat is, amit aztán
átadtam David-nek. keresgéltem tovább, de már csak ruhákat, könyveket találtam. De még utoljára belenéztem nagyapám albumába.
Ahogy sejtettem, a többi kitalált teremtmény között megtaláltam a arcnélküliről való cikket is, le volt rajzolva egy
teljes oldalra és érdekes módon, nem leirás volt róla, hanem mondatok:
"Figyel... Nemtudni mi ő... Csak néz... Követ... Amig a legkisebb gondolatszikra is ki nem aludt benned, amig minden félelem el
nem vész belőled... Követ... és rád talál... Megöl... Mögötted!... Most is tudja hol vagy..."
3 Lap tele ilyen mondatokkal. De nem törődtem vele... inkább elindultam kifelé. És mondtam hogy szedjük össze magunkat és
indulunk.
Utoljára még ettünk abból amink volt... és utána indultunk el. Én erre elkezdtem a madzagot letekerni
-Ben... - Kérdezte Adam - Ezt miért csinálod?
-Azért hogy tudjam,nem-e megyünk körbe körbe... - Válaszoltam. - Elég csak hátra nézni... és ha a madzag egyenesen fekszik,
nem kerültünk, és igy kevesebb az esélye hogy eltévedtünk... de viszont ha elhajlik valamerre, akkor tudom hogy hol tértünk el.
-Te aztán tudsz - Mondta Adam mosolyogva.
-Azért nem volt egy kicsit logikus? - Kérdezte David.
-Jólvanna! Most csesszetek le! -mondta röhögve Adam - Sötét van, olyan mintha este lenne, szerintetek lehet este gondolkodni?
-Hát ebben egyedül maradtál Adam megint csak- Mondtam.
És igy nevetgéltük el végig az utat... Stacy meg sem szólalt, mellettem jött végig és még csak mosolyra sem állt a szája.
Előre bámult végig és csak jött mellettem szorosan.
Már gyalogolhattunk órák óta (pontosan másfél órát, mert ránéztem az órámra) amikor megláttam hogy valami más visszacsillogott a
zseblámpám fényében és ritkábbak lettek a fák.
-Gyerekek... itt vagyunk a végén - Mosolyogtam és közelebb mentük... egyre gyorsabban, hogy minél előbb kiérjünk a fák közül.
Mindegyikünk ujjongott kiabált. Örültünk hogy vége az egésznek... bármennyire nem jutottam közelebb Slenderhez. Legalább a
barátaim és Stacy biztonságát biztosithatom... végre.
Szinte futottunk előre és közben ugyanúgy kiabáltunk, ujjongtunk... amikor megláttuk ugyanazt a bódét ahonnan indultunk.
Mindegyikünk lefagyva bámult előre.
-Én... ezt... nem értem... - bámultam előre sokkoltan és hátranéztem a madzagra...
...ami teljesen egyenes volt...
9. Rész: Paranoia
a bódénál annál érdekesebb történt.
Zseblámpa fénye villogott ki az ajtaján... pont felénk.
Mjg a többiek pánikoltak, én benéztem és akkor láttam meg hogy egy női fej van felakasztva a falra, mellette véres felirat:
BESZOPTÁTOK!
Miután elolvastam... lesokkoltan álltam és bámultam előre. Sokkot kaptam a rengeteg vértől és a szétroncsolt holttesttől amire
közben rájöttem, hogy anyámé, ahogy a fej is.
Közben bejöttek a többiek is... Stacy sirógörcsöt kapott amint meglátta a feliratot. Adam elkezdte olvasni:
-Be...szop...tá...tok?
Amint kimondta a végét is, a szobában lévő dolgok remegni kezdtek, sikítást hallottam majd egy halk hangot a fülemben: "itt van"
A rohadt deszkásfalon át tört maga slender és a fejem fél méterre sem volt az övétől. Erre a pillanatra lassítva emlékezek vissza
De szembenéztem avval, aminek szeme sincs.
Pillanatok alatt fordultam hátra és kezdtem futni ahogy tudtam, a többiek utánam és fogalmam sem volt hogy merre fussunk...
egyszerűen futottam, be a sötétbe... minél messzebb a lénytől.
Futottam és futottam... de közben elgondolkoztam... meg sem néztem hogy ki jön utánam. Megálltam és hátranéztem, és ekkor vettem
észre: Adam nincs velünk.
- ADAM!!!! -kiabáltam.
mikor a többiek is felfogták mit csinálok kiáltották a nevét, de választ nem kaptunk.
1 perc kiabálás után suhanást hallottunk valahol mellettünk és egy ördögi vékony kacajt, ami majdnem az enyémre hasonlított
Majd amikor hátranéztünk, borzalmas látvány fogadott...
Adam teste a fának támasztva mintha ülne. Szemhélyait levágták hogy mindig nyitva legyen a szeme... a szája felmetszve hogy úgy tűnjön mint aki vigyorog, torka elvágva és a mellkasába, egyenesen a tüdejébe szögelt cetlin lévő vörös felirat:
"Játszunk kicsit!"
Ekkor nem tudom mi történt velem, de a másik pillanatban hirtelen körbenéztem és egyedül voltam a sötétben.
Remegtem... megvoltam rémülve, egy hangot hallottam jobbról: Miért futni?
utána egyet balról: Úgysem menekültök! ... Majd megjelent előttem fél méterre csápjaival felém akart csapni közben hallottam
a hangot: Szép álmokat!
ekkor kihúztam a kést a zsebemből amilyen gyorsan csak tudtam és gyomron szúrtam a lényt és hátraléptem... amikor az térdre
rogyott, és átalakult David-é és összeesett.
Hirtelen visszakerültem a valóságba. ott álltam, előttem David hasából kiállt a kés.
-Miért tetted? - Orditotta Patrick- Miért tetted???? Válaszolj
-én... én... - nem tudtam megszólalni sem.
Ekkor Patrick a fához lökött, beütött egyet és a torkomhoz nyomta a véres kést.
-Mi folyik itt Ben? Mi történik? VÁLASZOLJ!!!
-én... én... Nemtudom mi volt ez...
-Direkt hozattál be ide minket? - kérdezte.
-Nemtudom ... mi van velem
Stacy ordibált közben a háttérben:
-Az isten szerelmére hadjátok abba!!!!! Örüljetek hogy elment. Patrick nézd meg Ben-t milyen állapotban van.
Térdre rogytam és sugárban kezdtem hányni meg köhögni. Patrick elindult fáért hogy legalább egy kis fényt csináljunk... meg amúgyis elég hideg volt.
Mire a hányásom abbamaradt Patrick már tüzet gyújtott, mind ketten körülötte ültek. Stacy megállás nélkül csak sirt.
Én felkeltem és odaültem hozzájuk, ekkor Patrick megszólalt:
-Miért szúrtad le David-et? -semmi feldúltság nem volt a szavaiban.
-Nemtudom... hirtelen minden megváltozott...
Elkezdtem nekik mesélni, hogy szúrtam le slendert és hogy váltott át a kép.
- Slender a tébolyba akar minket kergetni - Mondta Patrick nyugodt hangon. -mostantól figyelj oda jobban... légy erős! Tartsd magad észnél!!
-oké - mondtam
-De azért a biztonság kedvéért... - mondta Patrick - Inkább vigyázunk veled. Mondta majd lefeküdt a földre és elaludt.
én lehajtottam a fejem és ekkor bizonyosodott meg bennem az, hogy ilyenkor slender nem támad. A tűz mellett mintha biztonságban
lennénk. Az órám 15:52-t mutatott, de nagyon elfáradtunk... jobbnak tartottam ha pihenünk.
Mielőtt elaludtam volna, láttam hogy Stacy félelmében odabújik Patrick-hez, és úgy alszik el. Bennem ez egy kis dühöt ébresztett.
10. Rész: Ha megtámadsz, megöllek!
A hátam fájt a földön alvástól, de láttam hogy a tűz közben elaludt igy jobban tartottam ha hagyom őket és elindulok fát keresni.
Fakeresés közben semmi sem zavart meg, most csak olyan érzésem volt, mintha az egész erdőben mi 3-man lennénk... és senki más!
Mintha még az állatok is kimenekültek volna... semmi fura zajt nem hallottam az erdő sűrűjéből... csak az én zajaimat.
mikor visszaértem még mindig aludtak, de én szépen megcsináltam a tüzet, és csak akkor keltek fel, amikor már lobogott a tűz...
-Szépjóreggelt - Mondtam nekik de ők nem szóltak semmit sem vissza. - ... Hogy aludt az ifjú pár?
-Gúnyolódhatsz, de Stacy csak azért bújt hozzám mert félt, ugye Stacy?
Stacy a tüzet bámulta és nem mondott semmit, mintha nem is hallaná ami körülötte folyik.
-Nem gúnyolódtam csak úgy mondtam.
-Igazán? szerintem meg magadra akarsz haragitani!
-szerintem épp te csinálod ezt Pat!! - mondtam neki. - méghogy én ne veszitsem el a fejemet mi? Te húzod fel magad mindenen és
már látom a szemedben hogy legszivesebben megölnél.
-Ez nem igaz! -orditotta Pat- Mellesleg te ölted meg az egyik legjobb barátod! és még csak fájdalmat sem látok a szemedben!!
-Pedig igenis fáj! - Csak épp te mondtad hogy maradjak észnél, de most a te szemedben látok őszinte gyűlöletet, és gyilkolási
vágyat...
-ELÉG VOLT!!! - Kiáltotta Stacy - Annyira hülyén kezelitek ezt a helyzetet mint valami őrültek! Csak egymásnak akartok ugrani
és élvezni ahogy megölitek a másikat!!!! Nem veszitek észre hogy ezt ő akarja igy?
hosszú csend és hatás szünet kezdődött, de utána megszólalt Patrick:
-Annyira mindegy ki akarja, lehet mi, lehet ő... de egy biztos... - elrakta a kést és rám nézett - Ha megtámadsz, megöllek!
Stacy sóhalytott egy "Istenem"-et és fogta a fejét... egy ideig újra csend lett.
Bámultuk a tüzet és merengtünk. Én azon hogy most mi lesz. De ugyan arra jutottam minden egyes gondolkozásnál... Máshogy nem
juthatunk ki, csak ha megpróbálunk... Szóval mennünk kell... tovább.
Mikor ezt elmondtam a többieknek ők nemnagyon ellenkeztek.
-De merre induljunk el? - kérdezte Stacy
-Fogalmam sincsen - válaszoltam. - Elvesztettem az útirányt... nem emlékszem merről jöttünk be az erdőbe és gondolom egyikőtök
sem.
Senki nem válaszolt erre. de végül megegyeztünk abban, hogy arra induljunk amerről fúj a szél, mert ott közelebb lehet a
kijárat. Elindultunk.
A Paranoia mindegyikünkön ott volt, vártuk mikor jelenik meg ismét. De a hatás elmaradt.
Gyalogolhattunk egy ideje amikor egy épület körvonalait láttuk kirajzolódni. Nem volt nagy, nagyjából akkora lehetett mint egy
bunker és az alakja is olyan volt. Fura kis téglaépület, kopottas külsővel, a növények benőtték a falait. Az ajtó vasból volt,
fekete, szegecses és szemmel láthatóan jól tart.
Nemvolt sok kedvünk bemenni egy ilyen félelmetes monstrumba, de ekkor a szél erősen kezdett fújni és hallottuk a suhogást a fák
felett.
-Tünés befelé! - kiáltotta Patrick igy bementünk.
Az ajtó egy hangos puffanással becsukódott és mi csak csendben álltunk. egyikünk sem mert beljebb lépni az épületbe, mivel korom
sötét volt, lámpáért pedig egyikünk sem mert nyúlni.
Végül én megszólaltam: Előre megyek.
Elindultam előre erre PAtrick utánamkiált: Ben ne!!
Éreztem hogy alattam fa padló van, de mire észrevettem hogy kiáltanak és reagáltam rá, a padló beszakadt és én estem lefelé.
Egy nedves, hideg és büdös teremben keltem fel és a felettem lévő lyukból Patrick világitott zseblámpával lefelé.
-Ben!- kiabált - Jól vagy?
-áááh... - tápázkódtam fel -Jól vagyok. Fuhh... megpróbálom megkeresni a felfelé utat. Ti keressetek lefele utat.
-Oké megpróbálunk -kiabált le Stacy. Majd én is felkeltem hogy körbenézzek. Zseblámpát nyitottam és csodálkoztam azon amit láttam.
Egy kórteremben találtam magam amit elég rég használhattak. dohos szag volt, ágyak penészesek voltak, de viszont... itt ott véres
is.
Elkezdtem keresgélni, de csak egy szikét találtam az egyik asztalon.
Amint elvettem egy véres felirat iródott ki a falon: "Játszunk kicsit" mellette pedig a jel... X körben.
Fogtam az üzenetet. Nem tudtam miért, de tudtam hogy ölnöm kell.
A kórterem ajtaját megvizsgálva rájöttem hogy nem lehet sima kórterem, mivel az ajtón lévő nyiláson rácsok voltak.
Az ajtón kidugtam a fejem és láttam egy rohadt hosszú folyosót, tele ilyen ajtóval.
Az előttem lévő ajtó mellett voltak számok: 19, 13, 25, 5 az ajtón pedig egy vöröskereszt volt.
próbáltam nyitni, de azt egy kombinációs zár zárta. megpróbáltam ezeket a számokat beirni, de semmi.
Gondolkodni kezdtem... és megláttam, az ajtók is számozva vannak. a 10 esből jutottam ki. elkezdtem járkálni a folyosón...
közben néztem a számokat. a 13. ajtó nyilásán be akartam nézni, de az nem volt neki. maradt a kulcslyuk... első a biztonság
Láttam valakit aki az ágyon ült, lehajtott fejjel, hosszú hajjal. Hallottam ahogy roppant a térdem közben és láthatóan ő is
hallotta hisz megrezzent és felemelte a fejét.
Nem tudom milyen fajzat volt, de füligmosolya volt, inkább vicsorgott... és a szemei... szemhélya sem volt... de a szemei... vér
vörösek.
amikor megláttam, elijedtem az ajtótól, de azért még egyszer belenéztem a kulcslyukba.
Ahol mást nem láttam, csak mindent beteritő vörösséget...
Olyan szinten megijedtem hogy elestem az ajtó előtt, kirázott a hideg.
Az ajtó alól vér kezdett csurogni... én csak bámultam, lesokkoltam...
ekkor a vér összeállt betűkké: "Éhség..."
Én fogtam magam és gyorsan elsiettem tovább...
11. Rész: Játék a szobákkal
Elindultam tovább keresni a 19. szobát közben benéztem az ajtók nyílásaiba.
Egyik tiszta vér... másikban valaki remegve a sarokban üldögél kezébe temetett arcával... nyomasztó volt a hely... akárcsak egy
diliház.
A 19. szobán sem volt nyílás, de itt bátrabb voltam és rögtön benyitottam. Itt egy lámpa világított egy műtőasztalra amin egy
test lélegzett. Alatta a szöveg "A szív a kulcs". Először gondolkodtam hogy nem e azt a beteg dolgot kéri tőlem hogy vágjam fel
a mellkasát... de tuti... azt akarja.
Odakint valaki ordított, de nem törődtem vele. előkaptam a szikét és egyenesen a mellkasába.
A műtőasztalon lévő férfi szemei kinyíltak és elkezdett rázkódni... már átvágtam a bőrét. A test ordított a fájdalomtól de a
szája be volt tapasztva szóval csak próbált. A bordákat szikével nem nagyon tudtam elvágni tehát keresgélni kezdtem a szobában...
addig a férfi ordítva nézegette a belsőségeit. Kezei lábai le voltak kötve szóval nem nagyon tudott volna mozogni.
Egy kis fűrész volt a falnak támasztva... felette szöveg: "használd ezt!"
A fűrészt felhasználva elfűrészeltem a bordákat és ekkor ránéztem az ordító férfira és azt mondtam: Sajnálom!
Belevágtam a szikét a tüdejébe. a vér ráfröccsent a lámpára, igy az egész terem vörösen világitott. Átnéztem a szívénél, de
semmilyen kulcs nem volt ott... Habár... Eszembe jutott valami.
A szívet kivágtam és visszamentem a 13-as szobához. ahol már vérrel egy szív alak volt rajzolva.
Az ajtók alján ott volt egy kisebb ajtó... azon át bedobtam a szívet.
Benéztem a kulcslyukon, ahol a vörös szemű lény egyből rágcsálni kezdte hatalmas fogsorával a szivet. majd kicsússztatott az
ajtó alatt egy kulcsot amire volt is írva szám: 27 54 ** **
A csillagokra kell rájönnöm és nyilik az elsősegély ajtó... reméltem. Elindultam a 25-ös ajtó felé... de ekkor hallottam egy zajt
magam mögött. Hátranéztem... és maga slender közeledett felém... a zseblámpám villogott... a dolgok megremegtek és a szobák lakói
őrjöngeni kezdtek. Futni kezdtem a 25 ös felé de slender elém állt...
Futottam visszafelé nyitogattam be az ajtókat, de mind zárva volt... egyszer csak... EZAZ!... Az egyik ajtó kinyitódott és
besiettem. Gyorsan becsuktam az ajtót magam után.
Ekkor gondoltam bele hogy nem is néztem körül a szobában... lassan hátranéztem és az első dolog amin megakadt a szemem az a
terem közepén lévő, plafonról lógó felakasztott halott volt... alatta feküdt a szék, tehát öngyilkos lehetett... a lámpáról
lógott. a falak mindenhol teleirva "segitség" "Éhen fogok halni" nem bírom"...
Hirtelen megborzadtam és akkor fogtam fel hogy ennyi mindent nem tudok elviselni!
Utazásunk elejétől kezdve most először kapok ennyi mindentől pánikrohamot...összekuporodtam a földön...Sirni kezdtem...
remegtem...féltem... éhes voltam... legszivesebben hazamentem volna... de nem lehetett!... mivel az erdő csapdájába estünk...
Ilyen dolgok jártak a fejemben, amig nem jutottak eszembe Stacy és Patrick...
Ki kell őket juttatnom... Miattam vannak itt!
Felálltam... és kinéztem az ajtón... slender sehol... Ideje volt megkeresni a 25-öst... de még indulás előtt megnéztem a számot
az ajtón ahol voltam... "5"-ös volt az.
Visszamentem és körbe kellett néznem... alaposan!
A körbeirt falon és a lógó hullán kivül semmi nem volt, tehát először is a hullához mentem oda.
Középkorú férfi lehetett 40-50 es éveiben járhatott... kopaszodott... egy nadrágon kivül semmi nem volt rajta...
Mentem inkább a falat vizsgálni... Kisebb olvasás után rájöttem hogy ez a férfi naplója... a falba vésve!
Leirta benne hogy egyszer itt kelt fel. Nem emlékszik hogy juthatott ide.
Majd másik nap dátumával irja hogy éhezik... Majd az utolsó nap már majdnem összefüggéstelen szavakat irkál... mintha megőrült
volna... s onnantól irja tele a falat mindennel... különösen fura volt az egyik mondat: "Fáj a számom!"
Ez mit jelenthet... gondoltam... majd a hátán volt egy "45" és felette egy kis 4-es... mit jelenthetett a 4-es? gondolkodtam...
elindultam a 25-ös felé... valahogy nagy csend volt most a folyosón... útközben benéztem egy-két szobába... rájöttem hogy
minden bentlakó cafatokra lett tépve. siettem a 25-ös szobához... Benyitottam...
A sötétségtől semmit nem láttam.
Felnyitottam a zseblámpát és Telibe világitottam slendert. Úgy megijedtem hogy leejtettem a lámpát, ami továbbra is felé
világitott...
Visszanéztem rá és ekkor vettem észre hogy nem is mozog... Az egész egy életnagyságú rajz volt, a falra festve... közelebb mentem
hozzá és ekkor találtam meg az utolsó számokat "67" volt egy kis 3-assal felette... ekkor jöttem rá hogy ez lehet a 3.-ik
számjegy.
Visszamentem a vöröskeresztes ajtóhoz és beraktam a számokat a zárba: 27 54 67 45.
A zár kattant... és az ajtó kinyilt.
Beértem egy terembe ahol hordágyak voltak... műtő szerszámok és minden tiszta vér volt...
Nem törődtem semmivel... futottam tovább a következő ajtóig mivel hallottam Stacy kiáltását!
Egy létrát találtam amin fel tudtam mászni... megláttam a fényt... örültem nagyon hogy vége ennek a rémálomnak... amikor megláttam
Stacy-t sirni és kiabálni az ajtó előtt:
-Patrick neeeeee!!!!!
Patrick holt teste ott feküdt a terem végében... és a szíve helyén egy nagy lyuk volt.
Ekkor kisétált a sötétből Slender.
-Stacy! Futás!-Ordítottam könnyes szemmel, megfogtam Stacy kezét és húztam az erdő felé...
12. Rész: Mig Slender el nem választ
Stacy kezét fogva futottunk végig az erdőn. Közben hullottak a könnyeim... mert végig az járt a fejemben: 3 ember haláláért én
tehetek! Futottunk és bár nem hallottam mostmár mögöttem slendert sem mást... futottam tovább... és mostmár egy cél vezényelt:
"Stacy-t kijuttatom mostmár az életem árán is!"
Átgondoltam mindent... Nekem kell meghalnom... Mert mindenről én tehetek!!... Nem érdemlem meg hogy tovább éljek!...
Au!- Hallottam háttérből Stacyt.
Megbotlott valamiben és elesett
-Azt hiszem megrándult a bokám!
-Megnézem - mondtam és húztam magamhoz a lábát, erre felszisszent.- hát... reméljük nem ficamodott ki... de muszály lesz itt
pihennünk!
-Hagyj itt Ben!!! - Mondta könnyezve Stacy - Te még kijuthatsz!
-Nem Stacy, Nem hagyhatlak itt! -mondtam- ha meg is próbálnék kijutni... bolyonghatnék egyedül lehet az örökkévalóságig.
-Szóval... maradsz inkább velem. ÉS lehet mindketten meghalunk.
-Megvédelek, itt maradok veled amig fel nem tudsz állni... vagy... amig slender el nem választ!
Ilyen rossz körülmények között, ilyen rosszkor ilyen rossz viccen is tudott most nevetni Stacy... és mit ne mondjak... jól is
állt neki... a mosolya gyönyörű volt, mint ő maga is!
Tüzet gyújtottam a közelben lévő fadarabokból.
Elkezdtünk beszélgetni és mit ne mondjak... elég jól éreztük magunkat egymás társaságában. Addig is tereltük el egymás figyelmét
a helyzetünkről amig tudtuk.
Beszélgettünk zenékről... filmekről... amikről amúgy beszéltünk volna ha beszélgettünk volna mindezek előtt.
Szép lassan elkezdünk álmosodni, de nekem eszembe jutott mi mindent veszitettem mióta elkezdődött az egész...
A testvéremet... Az apámat... A legjobb barátaimat... Anyámat... szinte mindent...
Elkezdtem fohászkodni hogy legalább őt ne vigye el tőlem semmi... legalább őt akivel ha kijutunk lehet össze is jöhetne valami...
Ekkor mosolygott rám Stacy és jóéjt kivánt... Én is jóéjt kivántam neki... bár tudtuk hogy a reggel talán soha nem jön el
nekünk... ha itt ragadunk.
Nem nagyon akartam elaludni hogy tudjak vigyázni Stacy-re de nagyon megerőltettem magam én is az utóbbi időben szóval ledőltem és
abban a pillanatban aludtam is...
***
-Ben! BEN!- Keltegetett Stacy - Kérlek kelj fel!!!!
Amikor felfogtam hogy nekem kiabál, felkeltem és megláttam hogy elterit minket a köd.
Hangokat hallottam mindenhonnan.
-Mióta van ez? - kérdeztem
-Én is most keltem... Félek Ben! - Sirt Stacy.
-Hé! -Kiáltottam- Engem ölj meg... de Stacyt hagyd békén...
Stacy ijedt képpel rám nézett és a száján láttam hogy azt tátogja: Mit csinálsz?
-Elegem van az egészből! - kiáltottam tovább - én tehetek róla hogy bejöttek ide! Én bűnhődjek érte ne ez a lány!
Egy morgó hang jött az egyik oldalról... és egy csáp elragadta Stacy-t.
-NEEEEEEEEEEEEEEEE! - kiáltottam.
Nem hittem el hogy egyedül maradtam...
Olyan mértékben öntött el a düh mint még soha...
-Hol vagy Slender? - Ordítottam és vettem elő a szikét - Hol bujkálsz?
Pásztáztam közben a ködöt és bámultam a mozgó feketeséget amikor megláttam hogy a köd oszlik el egy ponton...
Stacy egy közeli fának volt szögezve a fejénél fogva.
x és kör a homlokába volt vésve...
nem nagyon tudtam megfigyelni mert ekkor kaptam oldalból egy ütést... mintha elcsapott volna egy vonat...
telibe neki a fának... és szoritott nyakamnál fogva.
Farkasszemet néztem az arctalannal... Olyan érzés kapott el... mintha megnyugodnék...
A fehér arc közeledett az enyémhez... Én elmosolyodtam és becsuktam a szemem...
Ekkor egy szúrást éreztem a hasamban... lenéztem... és akkor láttam hogy a csápjával szúrt át.
Mire felnéztem volna csak egy fehér fényt láttam...
Majd képszakadás után a földön fekszem... kezemben szorongatom a szikét még mindig... a piros-kék villogó fényen kivül...
Már nem látok semmit...
13. Rész: Finálé
-Szóval... ez minden amire emlékszel Ben? - Kérdezte Dahlia.
-Hát igen. Mivel ez volt... - mondta Ben - folytatnám ha lenne tovább de nincs!
-Nyugodj meg Ben!
-Nyugodjak meg? - mondta Ben könnyes szemmel - azt kéri nyugodjak meg... Elvesztettem a szüleim... a testvérem...
a legjobb barátaim... mindent!
-Figyelj... Ben- Mondta Dahlia - Én csak segíteni szeretnék mint itt mindenki más.
-Segíteni? - kérdezte Ben hirtelen dühbe áradó arccal és rácsapott az ágya mellet levő asztalra - Hozzák vissza a halott
ismerőseim, rokonaim... akkor tudnának segiteni.
-Ben... figyeld... fontos hogy tartsd magad nyugton, ne dühöngj-mondta Dahlia
-Miért is?
-Mert nem tenne jót neked... Sokat vesztettél most...
-Nem érdekel... még az sem hogy maguk élesztettek fel... a rendőrség fele meg rám gyanakszik ahelyett hogy megtalálná azt a rohadt szörnyet!!
-Rendben van... ömm... elmondanál valami részletet... vagy furcsaságot amit éreztél vagy láttál miközben ez történt.
-ömm azon kivül hogy maga slender kergetett, nem... Jah és hogy van egy kinzó erőd az erdő mélyén... nem... semmit!
-Esetleg pánikroham... hirtelen düh... ilyesmi?
-Akármennyi... nem mindennap látok ennyi halottat... pláne nem a barátaimat!
-Rendben van... Szerintem most rádférne egy kis pihenés.
-Mondja ezt egy agyturkász köszönöm szépen.
Dahlia elindult az ajtó felé de visszafordult és Benre nézett.
-Miért nem tudsz legalább egy kicsit is együttműködő lenni?
Ben nézett előre majd felnézett komoly arccal
-Érdekelné magát akármi is... Miután elveszítette a szeretteit?
Dahlia megfordult és szó nélkül kilépett az ajtón...
Elhaladva Ben kórtermének az ablaka felé találkozott Peter-el, az elmegyógyintézet igazgatójával.
-Jónapot Dahlia - köszönt Peter - Ő ki is?
-Jónapot Peter... Ő Ben - köszönt vissza Dahlia- Skizofrénia vagyis a kettős személyiség jeleit mutatja... Lemészárolta a
szüleit... a testvérét... a legjobb barátait... és végül magával is végezni akart. De az egészre úgy emlékezik vissza mintha a
neten terjengő legenda, Slenderman lett volna...
-Fuhh... és nem lehet rajta segiteni ugye? Rendes srácnak tűnik
-Számitásaim szerint akkor jön ki a másik személyisége ha dühbe gurul... de akárhányszor próbáltam... egyszer sem vette át az
irányitást.
-Fő hogy itt nem árthat magának...-mondta Peter igazgató és bent nézte... és tudta hogy bentről ki nem lát mást csak egy tükröt,
de ekkor... Ben rámosolygott Peterre...
The End
Az igazságot döntsétek el ti magatok!
Az ajtó alól vér kezdett csurogni... én csak bámultam, lesokkoltam...
ekkor a vér összeállt betűkké: "Éhség..."
Én fogtam magam és gyorsan elsiettem tovább...
11. Rész: Játék a szobákkal
Egyik tiszta vér... másikban valaki remegve a sarokban üldögél kezébe temetett arcával... nyomasztó volt a hely... akárcsak egy
diliház.
A 19. szobán sem volt nyílás, de itt bátrabb voltam és rögtön benyitottam. Itt egy lámpa világított egy műtőasztalra amin egy
test lélegzett. Alatta a szöveg "A szív a kulcs". Először gondolkodtam hogy nem e azt a beteg dolgot kéri tőlem hogy vágjam fel
a mellkasát... de tuti... azt akarja.
Odakint valaki ordított, de nem törődtem vele. előkaptam a szikét és egyenesen a mellkasába.
A műtőasztalon lévő férfi szemei kinyíltak és elkezdett rázkódni... már átvágtam a bőrét. A test ordított a fájdalomtól de a
szája be volt tapasztva szóval csak próbált. A bordákat szikével nem nagyon tudtam elvágni tehát keresgélni kezdtem a szobában...
addig a férfi ordítva nézegette a belsőségeit. Kezei lábai le voltak kötve szóval nem nagyon tudott volna mozogni.
Egy kis fűrész volt a falnak támasztva... felette szöveg: "használd ezt!"
A fűrészt felhasználva elfűrészeltem a bordákat és ekkor ránéztem az ordító férfira és azt mondtam: Sajnálom!
Belevágtam a szikét a tüdejébe. a vér ráfröccsent a lámpára, igy az egész terem vörösen világitott. Átnéztem a szívénél, de
semmilyen kulcs nem volt ott... Habár... Eszembe jutott valami.
A szívet kivágtam és visszamentem a 13-as szobához. ahol már vérrel egy szív alak volt rajzolva.
Az ajtók alján ott volt egy kisebb ajtó... azon át bedobtam a szívet.
Benéztem a kulcslyukon, ahol a vörös szemű lény egyből rágcsálni kezdte hatalmas fogsorával a szivet. majd kicsússztatott az
ajtó alatt egy kulcsot amire volt is írva szám: 27 54 ** **
A csillagokra kell rájönnöm és nyilik az elsősegély ajtó... reméltem. Elindultam a 25-ös ajtó felé... de ekkor hallottam egy zajt
magam mögött. Hátranéztem... és maga slender közeledett felém... a zseblámpám villogott... a dolgok megremegtek és a szobák lakói
őrjöngeni kezdtek. Futni kezdtem a 25 ös felé de slender elém állt...
Futottam visszafelé nyitogattam be az ajtókat, de mind zárva volt... egyszer csak... EZAZ!... Az egyik ajtó kinyitódott és
besiettem. Gyorsan becsuktam az ajtót magam után.
Ekkor gondoltam bele hogy nem is néztem körül a szobában... lassan hátranéztem és az első dolog amin megakadt a szemem az a
terem közepén lévő, plafonról lógó felakasztott halott volt... alatta feküdt a szék, tehát öngyilkos lehetett... a lámpáról
lógott. a falak mindenhol teleirva "segitség" "Éhen fogok halni" nem bírom"...
Hirtelen megborzadtam és akkor fogtam fel hogy ennyi mindent nem tudok elviselni!
Utazásunk elejétől kezdve most először kapok ennyi mindentől pánikrohamot...összekuporodtam a földön...Sirni kezdtem...
remegtem...féltem... éhes voltam... legszivesebben hazamentem volna... de nem lehetett!... mivel az erdő csapdájába estünk...
Ilyen dolgok jártak a fejemben, amig nem jutottak eszembe Stacy és Patrick...
Ki kell őket juttatnom... Miattam vannak itt!
Felálltam... és kinéztem az ajtón... slender sehol... Ideje volt megkeresni a 25-öst... de még indulás előtt megnéztem a számot
az ajtón ahol voltam... "5"-ös volt az.
Visszamentem és körbe kellett néznem... alaposan!
A körbeirt falon és a lógó hullán kivül semmi nem volt, tehát először is a hullához mentem oda.
Középkorú férfi lehetett 40-50 es éveiben járhatott... kopaszodott... egy nadrágon kivül semmi nem volt rajta...
Mentem inkább a falat vizsgálni... Kisebb olvasás után rájöttem hogy ez a férfi naplója... a falba vésve!
Leirta benne hogy egyszer itt kelt fel. Nem emlékszik hogy juthatott ide.
Majd másik nap dátumával irja hogy éhezik... Majd az utolsó nap már majdnem összefüggéstelen szavakat irkál... mintha megőrült
volna... s onnantól irja tele a falat mindennel... különösen fura volt az egyik mondat: "Fáj a számom!"
Ez mit jelenthet... gondoltam... majd a hátán volt egy "45" és felette egy kis 4-es... mit jelenthetett a 4-es? gondolkodtam...
elindultam a 25-ös felé... valahogy nagy csend volt most a folyosón... útközben benéztem egy-két szobába... rájöttem hogy
minden bentlakó cafatokra lett tépve. siettem a 25-ös szobához... Benyitottam...
A sötétségtől semmit nem láttam.
Felnyitottam a zseblámpát és Telibe világitottam slendert. Úgy megijedtem hogy leejtettem a lámpát, ami továbbra is felé
világitott...
Visszanéztem rá és ekkor vettem észre hogy nem is mozog... Az egész egy életnagyságú rajz volt, a falra festve... közelebb mentem
hozzá és ekkor találtam meg az utolsó számokat "67" volt egy kis 3-assal felette... ekkor jöttem rá hogy ez lehet a 3.-ik
számjegy.
Visszamentem a vöröskeresztes ajtóhoz és beraktam a számokat a zárba: 27 54 67 45.
A zár kattant... és az ajtó kinyilt.
Beértem egy terembe ahol hordágyak voltak... műtő szerszámok és minden tiszta vér volt...
Nem törődtem semmivel... futottam tovább a következő ajtóig mivel hallottam Stacy kiáltását!
Egy létrát találtam amin fel tudtam mászni... megláttam a fényt... örültem nagyon hogy vége ennek a rémálomnak... amikor megláttam
Stacy-t sirni és kiabálni az ajtó előtt:
-Patrick neeeeee!!!!!
Patrick holt teste ott feküdt a terem végében... és a szíve helyén egy nagy lyuk volt.
Ekkor kisétált a sötétből Slender.
-Stacy! Futás!-Ordítottam könnyes szemmel, megfogtam Stacy kezét és húztam az erdő felé...
12. Rész: Mig Slender el nem választ
tehetek! Futottunk és bár nem hallottam mostmár mögöttem slendert sem mást... futottam tovább... és mostmár egy cél vezényelt:
"Stacy-t kijuttatom mostmár az életem árán is!"
Átgondoltam mindent... Nekem kell meghalnom... Mert mindenről én tehetek!!... Nem érdemlem meg hogy tovább éljek!...
Au!- Hallottam háttérből Stacyt.
Megbotlott valamiben és elesett
-Azt hiszem megrándult a bokám!
-Megnézem - mondtam és húztam magamhoz a lábát, erre felszisszent.- hát... reméljük nem ficamodott ki... de muszály lesz itt
pihennünk!
-Hagyj itt Ben!!! - Mondta könnyezve Stacy - Te még kijuthatsz!
-Nem Stacy, Nem hagyhatlak itt! -mondtam- ha meg is próbálnék kijutni... bolyonghatnék egyedül lehet az örökkévalóságig.
-Szóval... maradsz inkább velem. ÉS lehet mindketten meghalunk.
-Megvédelek, itt maradok veled amig fel nem tudsz állni... vagy... amig slender el nem választ!
Ilyen rossz körülmények között, ilyen rosszkor ilyen rossz viccen is tudott most nevetni Stacy... és mit ne mondjak... jól is
állt neki... a mosolya gyönyörű volt, mint ő maga is!
Tüzet gyújtottam a közelben lévő fadarabokból.
Elkezdtünk beszélgetni és mit ne mondjak... elég jól éreztük magunkat egymás társaságában. Addig is tereltük el egymás figyelmét
a helyzetünkről amig tudtuk.
Beszélgettünk zenékről... filmekről... amikről amúgy beszéltünk volna ha beszélgettünk volna mindezek előtt.
Szép lassan elkezdünk álmosodni, de nekem eszembe jutott mi mindent veszitettem mióta elkezdődött az egész...
A testvéremet... Az apámat... A legjobb barátaimat... Anyámat... szinte mindent...
Elkezdtem fohászkodni hogy legalább őt ne vigye el tőlem semmi... legalább őt akivel ha kijutunk lehet össze is jöhetne valami...
Ekkor mosolygott rám Stacy és jóéjt kivánt... Én is jóéjt kivántam neki... bár tudtuk hogy a reggel talán soha nem jön el
nekünk... ha itt ragadunk.
Nem nagyon akartam elaludni hogy tudjak vigyázni Stacy-re de nagyon megerőltettem magam én is az utóbbi időben szóval ledőltem és
abban a pillanatban aludtam is...
***
-Ben! BEN!- Keltegetett Stacy - Kérlek kelj fel!!!!
Amikor felfogtam hogy nekem kiabál, felkeltem és megláttam hogy elterit minket a köd.
Hangokat hallottam mindenhonnan.
-Mióta van ez? - kérdeztem
-Én is most keltem... Félek Ben! - Sirt Stacy.
-Hé! -Kiáltottam- Engem ölj meg... de Stacyt hagyd békén...
Stacy ijedt képpel rám nézett és a száján láttam hogy azt tátogja: Mit csinálsz?
-Elegem van az egészből! - kiáltottam tovább - én tehetek róla hogy bejöttek ide! Én bűnhődjek érte ne ez a lány!
Egy morgó hang jött az egyik oldalról... és egy csáp elragadta Stacy-t.
-NEEEEEEEEEEEEEEEE! - kiáltottam.
Nem hittem el hogy egyedül maradtam...
Olyan mértékben öntött el a düh mint még soha...
-Hol vagy Slender? - Ordítottam és vettem elő a szikét - Hol bujkálsz?
Pásztáztam közben a ködöt és bámultam a mozgó feketeséget amikor megláttam hogy a köd oszlik el egy ponton...
Stacy egy közeli fának volt szögezve a fejénél fogva.
x és kör a homlokába volt vésve...
nem nagyon tudtam megfigyelni mert ekkor kaptam oldalból egy ütést... mintha elcsapott volna egy vonat...
telibe neki a fának... és szoritott nyakamnál fogva.
Farkasszemet néztem az arctalannal... Olyan érzés kapott el... mintha megnyugodnék...
A fehér arc közeledett az enyémhez... Én elmosolyodtam és becsuktam a szemem...
Ekkor egy szúrást éreztem a hasamban... lenéztem... és akkor láttam hogy a csápjával szúrt át.
Mire felnéztem volna csak egy fehér fényt láttam...
Majd képszakadás után a földön fekszem... kezemben szorongatom a szikét még mindig... a piros-kék villogó fényen kivül...
Már nem látok semmit...
13. Rész: Finálé
-Hát igen. Mivel ez volt... - mondta Ben - folytatnám ha lenne tovább de nincs!
-Nyugodj meg Ben!
-Nyugodjak meg? - mondta Ben könnyes szemmel - azt kéri nyugodjak meg... Elvesztettem a szüleim... a testvérem...
a legjobb barátaim... mindent!
-Figyelj... Ben- Mondta Dahlia - Én csak segíteni szeretnék mint itt mindenki más.
-Segíteni? - kérdezte Ben hirtelen dühbe áradó arccal és rácsapott az ágya mellet levő asztalra - Hozzák vissza a halott
ismerőseim, rokonaim... akkor tudnának segiteni.
-Ben... figyeld... fontos hogy tartsd magad nyugton, ne dühöngj-mondta Dahlia
-Miért is?
-Mert nem tenne jót neked... Sokat vesztettél most...
-Nem érdekel... még az sem hogy maguk élesztettek fel... a rendőrség fele meg rám gyanakszik ahelyett hogy megtalálná azt a rohadt szörnyet!!
-Rendben van... ömm... elmondanál valami részletet... vagy furcsaságot amit éreztél vagy láttál miközben ez történt.
-ömm azon kivül hogy maga slender kergetett, nem... Jah és hogy van egy kinzó erőd az erdő mélyén... nem... semmit!
-Esetleg pánikroham... hirtelen düh... ilyesmi?
-Akármennyi... nem mindennap látok ennyi halottat... pláne nem a barátaimat!
-Rendben van... Szerintem most rádférne egy kis pihenés.
-Mondja ezt egy agyturkász köszönöm szépen.
Dahlia elindult az ajtó felé de visszafordult és Benre nézett.
-Miért nem tudsz legalább egy kicsit is együttműködő lenni?
Ben nézett előre majd felnézett komoly arccal
-Érdekelné magát akármi is... Miután elveszítette a szeretteit?
Dahlia megfordult és szó nélkül kilépett az ajtón...
Elhaladva Ben kórtermének az ablaka felé találkozott Peter-el, az elmegyógyintézet igazgatójával.
-Jónapot Dahlia - köszönt Peter - Ő ki is?
-Jónapot Peter... Ő Ben - köszönt vissza Dahlia- Skizofrénia vagyis a kettős személyiség jeleit mutatja... Lemészárolta a
szüleit... a testvérét... a legjobb barátait... és végül magával is végezni akart. De az egészre úgy emlékezik vissza mintha a
neten terjengő legenda, Slenderman lett volna...
-Fuhh... és nem lehet rajta segiteni ugye? Rendes srácnak tűnik
-Számitásaim szerint akkor jön ki a másik személyisége ha dühbe gurul... de akárhányszor próbáltam... egyszer sem vette át az
irányitást.
-Fő hogy itt nem árthat magának...-mondta Peter igazgató és bent nézte... és tudta hogy bentről ki nem lát mást csak egy tükröt,
de ekkor... Ben rámosolygott Peterre...
The End
Az igazságot döntsétek el ti magatok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése